Egy nyár végi napon Nórával összedugtuk a fejünket, hogy jó lenne készíteni egy közös projektet. Ő atletizál, én fotózok 😀 adott volt a téma. Hódmezővásárhelyen a városi stadionba mentünk. Vittem lámpát, hogy majd a leharcolt futófolyosón lövök pár iszonyat dögös izzadós, erősen megvilágított képet, csak épp azzal nem számoltunk, hogy egyáltalán nem volt elérhető közelségben konnektor. Tekintve, hogy én természetes fényben szeretek a legjobban fotózni, pillanatra sem estem kétségbe, csak kicsit át kellett alakítani az eredeti elképzelést. 🙂

Először kint fotóztam egy kis bemelegítő lépcsőzést, egymásra hangolódtunk, megnéztem mi áll a legjobban Nórának. Közben telt az idő, mi meg csak csacsogtunk. Volt miről, mert akkor már évek óta nem találkoztunk 🙂 Hiszitek vagy sem, ezeknek a beszélgetéseknek munka közben hatalmas ereje van. Így tud igazán feloldódni egy modell, és ráhangolódni a fotós. Ennek köszönhetően tudunk azt hiszem valami igazán őszinte dolgot létrehozni. Valamit, ami nem tucat, hanem ami a megrendelőről szól!

Órákon át fotóztunk, Nóra hol futott, hol ugrálókötelezett, de előkerült a medicin labda és trx kötél is 🙂 Nem bíztuk a véletlenre, jól bedurrantottuk az izmait 😀

Összességében nem egy tipikus sportfotózás képeit láthatjátok, sokkal inkább egy sportoló nő portréit, de én imádtam fotózni is, és az utómunkát is!